Üdvözöljük megújult honlapunkon!

Téli szezonban 10 fő alatt nem adjuk ki a házat, vagy a vendégeknek ezt az összeget ki kell létszámtól függetlenül is fizetni.

A turistaház a Téry Ödön Program keretében meg fog újulni egyszer. Addig is, a megszokott, kicsit nomád, puritán módján megy tovább. Mivel a felújítás időpontja még nem ismert, fogadunk foglalásokat, de kérjük vendégeinket, hogy vegyék figyelembe annak lehetőségét, hogy valamikor megkezdődhet a felújítás.

A házba Mátrakeresztesről a sárga turistajelzésen lehet feljutni, mintegy 2,5 kilométeres hegynekfel túra után. Autóval csak nagy kerülővel és kizárólag tartós száraz időben lehet a házat megközelíteni, semmiképp nem javasoljuk. Nagyon indokolt esetben tudunk a felszállításban (élelmiszer) segíteni, térítési díj ellenében.

A világítást napelemről, kisfeszültséggel oldottuk meg. Ez azt jelenti, hogy 220 volt, így telefon töltési lehetőség nincs a házban. A fürdőben a melegvíz ellátás azonban fatüzeléses bojlerrel már megoldott.

Hol vagyunk?

Hidegkútra több irányból el lehet jutni, de a legbeváltabb útvonal Mátrakeresztesről indul, a sárga jelzés. Ez a faluból, a Kékesi, majd Körtvélyes utcából indul déli irányban

v

Árak

Egy éjszaka egy főre 1 800 Ft + idegenforgalmi adó (18 év alatt nincs).

g

Kapcsolat

06 30 5165632

urdung@gmail.com